Mi az EMVFE?

 

Az Első Magyar CSR Egyesületet (EMVFE) 2010-ben alapítottuk. Magyarországon az első olyan szervezet, (nem kommunikáció, nem marketing, nem PR eszközként értelmezve), mely koncentráltan, szakmai szempontból kezdett el foglalkozni a C(S)R-rel, a vállalati felelősség és fenntarthatóság témakörrel.

Menedzsmentrendszerként megközelítve a C(S)R-t, mely a helyi közösségnek egyre magasabb életminőséget tud biztosítani, hosszabb távon és biztos alapokon.

Magyarországon a CR (Corporate Responsibility) helyett inkább a C(S)R/Corporate Social Responsibility kifejezés terjedt el a köztudatban.

Szervezetünk fő célja, hogy szakmai és érdekvédelmi támogatást nyújtson a vállalati felelősségvállalásban (CSR) érdekelteknek. Elsősorban a gazdasági szféra és a hozzákapcsolódó témákban érintettek (kormányzat, közintézmények, önkormányzatok, civilek) számára.

Hazai szinten – elismert nemzetközi szakemberekkel együttműködve (MHC International, GRI, ILO, Európai Unió)  – vezető szervezetként hozzájáruljon a felelős üzleti megoldásokért. Valamint a téma érdekvédelmi szervezeteként is eljárjon.

Nem a CSR szakmai piac szereplőinek a funkcióját átvéve! Hisz nemzetközi szinten is az a jellemző, hogy az üzleti szervezetek a párbeszéd kialakításában részt vesznek, de nem a szakmai piac feladatkörét veszik át.

Mi az EMVFE CSR modelljének a lényege?
Mi a cég, a vállalkozás, a szervezet csr-jét rendszer szinten közelítjük meg.

Azaz
a.)
egyrészt a cég, a vállalkozás, a szervezet egy csr ökoszisztéma (különböző szektorok: köz-és NGO-k/,Triple Bottom line mentén: gazdaság, társadalom, környezet) része,

b.)
másrészt menedzsmentrendszer megközelítésben kulcs a gazdasági, társadalmi, pénzügyi, környezeti érintettekhez.

Kövesd a Napot! És eljutsz a Holnapba…