Újra EMVFE CSR Délután volt Debrecenben

2017. március 30-án Debrecen volt a helyszíne az EMVFE, Első Magyar CSR Egyesület CSR Délután programsorozatának, melynek célja helyben cselekedni a felelős üzleti megoldásokért. A rendezvénynek most a Debreceni Egyetem adott helyet.
Helyi gazdasági, oktatási és civilszervezeti döntéshozók, szakemberek, jövendő vezetők ismerkedtek a vállalati felelősség és fenntarthatóság kérdéskörével.

 Prof. Dr. Nabrádi András, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudomány Kar, Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója, a Hajdú-Bihar megyei Közgazdaságtudományi Társáság elnöke
Prof. Dr. Nabrádi András, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudomány Kar, Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója, a Hajdú-Bihar megyei Közgazdaságtudományi Társáság elnöke

A rendezvényt Prof. Dr. Nabrádi András, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudomány Kar, Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója, a Hajdú-Bihar megyei Közgazdaságtudományi Társáság elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a Kar életében több, mint 10 éves múltja van a vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódó képzéseknek mind alap, mind mester szakon. Ezen szakokhoz kapcsolódóan a hallgatók kötelező és szabadon választható tárgyak keretében tanulnak a Társadalmi Felelősség Vállalásról (CSR). Hangsúlyozta, hogy a CSR fontos szerepet játszik a vállalkozások fejlődésben. A multinacionális cégek mellett egyre több, a KKV szektorba tartozó cég ismeri fel a CSR jelentőségét és építi be vállalkozásának stratégiájába.

Takács Júlia, az EMVFE elnöke
Takács Júlia, az EMVFE elnöke

Bevezető előadásában Takács Júlia, az EMVFE elnöke, csr szakértő, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója a következőket emelte ki:
“A CSR (Corporate Social Responsibility/vállalati felelősség) egyre inkább erősődő társadalmi presztízzsel bír, ugyanakkor ez nem csak egy szűk gazdasági elit sajátja. Nem csak a nagy pénz, nagy CSR és a kis pénz kis CSR elvének az érvényesülése.
Az EMVFE megközelítése szerint a CSR nem csak a nagyvállalatok ügye és nem egyenlő az alkalmankénti jótékonykodással, 1-1 jó ügy támogatásával, hanem egy komplex menedzsment rendszer, amelynek át kell hatnia a vállalkozás működésének minden területét. Kis és nagy cégek, akár közintézmények esetében is érvényes ez. Ebben fontos szerepet játszik a lokalitás, a helyi közösség. valamint a tudásátadás platformja, az oktatási intézmény is. Ez utóbbi szerepe azért is fontos, hogy a jövő munkavállalói és vezetői, felelős generációvá váljanak. Így a vállalati felelősségvállalás szemlélete követendő példa legyen generációról generációra.

Közösen, közös társadalmi értéket teremtve magasabb életminőséget (jólét) tudunk elérni . A vállalati felelősség és fenntarthatóság alapelveinek gyakorlatba ültetésével. Ez mindannyiunk érdeke!
Ráadásul a vállalatok és más szervezetek felelősségvállalása áttekinthetővé és mérhetővé is tehető, ami hosszú távon elősegíti a társadalmi ügyekben érintett szférák együttműködésének finomra hangolását.”

Tóth Éva, a Rossmann Magyarország Kft. szervezetfejlesztési vezetője
Tóth Éva, a Rossmann Magyarország Kft. szervezetfejlesztési vezetője

Dr. Csapóné dr. Riskó Tünde, a DE GTK adjunktusa hangsúlyozta:
“Ma már a vállalatok kiterjesztették működésüket az egész világra, az államhatárok jelentősége csökkent, a kormányok szabályozó képessége korlátozódott. 2015-ben a világ 100 vezető gazdasági hatalma között 69 vállalat szerepelt, a fennmaradó 31 volt csupán ország. A vállalatok, különös tekintettel a világ számos országában jelen lévő multinacionális vállalatok, társadalmilag és környezetileg felelős működése nagyban enyhíthetné a globalizáció káros hatásait. A társadalmilag és környezetileg felelős vállalatvezetés lokális szinten is biztosít előnyöket azon túl, hogy egy a következő generációk számára is élhető Bolygót hagy hátra maga után.

Eredményeképpen többek között javul a vállalat reputációja, imázsa; a vállalat vonzó lesz a jó szakemberek, a képzett munkaerő számára; javul a munkaszellem; javul a vállalat versenyhelyzete, esetleg niche piacokat érhet el; minőségi üzleti partnerekkel kerül kapcsolatba és őt magát is megbízható partnernek tekintik; költségmegtakarításokat érhet el, növekedhet a működési hatékonyság; a társadalmilag felelős viselkedésen keresztül támogatásokhoz, forrásokhoz juthat a vállalat; innovációra is alkalmat ad (társadalmilag felelős befektetések vonzása, környezetbarát termékek fejlesztése); és nem utolsó sorban a CSR olyan eszköz, amit a versenytársak már használnak.

Tóth Éva, a Rossmann Magyarország Kft. szervezetfejlesztési vezetője
Tóth Éva, a Rossmann Magyarország Kft. szervezetfejlesztési vezetője

A Rossmann Magyarország képviseletében Tóth Éva, a cég szervezetfejlesztési csoportvezetője beszélt a cég CSR tevékenységéről, és a helyi szervezetekkel való kapcsolatukról.

A Rossmann 2016-ban elnyerte a CSR Hungary díjat közös ügyek közös felelősség kategóriában. Pályázatukban a megváltozott munkaképességűek felvételéről és alkalmazásáról, valamint kismama programjukról írtak. A tudatosan kidolgozott programokon kívül a cég támogat egy állami gondozottakkal foglalkozó alapítványt, és segíti a helyi szervezeteket.

Fontosnak tartják, hogy a társadalmi felelősségvállalás a cég részéről átgondolt, stratégiába illeszkedő feladat legyen.
A jövőben olyan célcsoportot szeretnének megszólítani, mely tagjai kevés támogatást kapnak, de nagy szükségük van arra, hogy jobban a figyelem középpontjába kerüljenek.

 

2 hozzászólás a(z) “Újra EMVFE CSR Délután volt Debrecenben” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .