Rolek Ferenc

EMVFE elnökségi tag

a Munkaadók és Gyáriparosok
Országos Szövetségének
alelnöke

Dr. Rolek Ferenc 1978-ban szerezte meg első diplomáját a Marx Károly Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (jelenlegi nevén Budapesti Corvinus Egyetem) mint okleveles közgazda, amit 1983-84-ben ugyanitt kiegészített egy egyetemi doktori fokozattal.Dr. Rolek Ferenc 1978-ban az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében alapozta meg a karrierjét; három év elteltével munkája elismeréseképpen az OT központjába igazolhatott, ahol először főelőadóként, majd egyre feljebb lépve a ranglétrán osztályvezetőként, illetve főosztályvezetőként vehetett részt a Hivatal tevékenységében..

1992-95-ig a GE Lighting Tungsram vezérigazgató-helyetteseként, illetve HR és kommunikációs vezetőjeként irányította a vállalat személyügyekért felelős csapatát. Ezt követően a GE Lightning Europe kompenzációs menedzserévé léptették elő, amely posztot egészen 1997-ig töltötte be, ekkor ugyanis az európai ügyeket és a szakszervezeti kapcsolatokat igazgató menedzseri pozícióba emelték. A Budapest Bankhoz (GE Money Bank) 1998-ban került, azóta 2018. február 28-ig ő látta el a pénzintézet vezérizgató-helyettesi, illetve HR vezetői teendőit. Ezen túl 2006-ban a GE Consumer Finance dél-nyugat európai HR vezetője is volt.

Évek óta részt vesz különböző szövetségek munkájában, így például alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Nemzeti ILO Tanácsnak, tagja a Budapesti Corvinus Egyetem Konzisztóriumának valamint tagja néhány alapítvány kuratóriumának.